Pesti Srácok

Gyárfáson túl vagyunk, felkészül Csötönyi?

null

Számos magyar sportág után az ökölvívás a következő, amelyben kiborult a bili. Korábbi sikersportágunk jó ideje képtelen kimagasló eredményekre a világversenyeken, Erdei Zsolt 2000-es sydney-i bronzérme óta érmet sem tudott nyerni olimpián. Rácz Félix sportmenedzser, aki elsősorban ökölvívókkal működött együtt az elmúlt másfél évtizedben, most keményen nekiment a Csötönyi Sándor vezette Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek, amit persze az eredményeket régóta nem szállító elnök sem hagyott szó nélkül.

Rácz Félix kiemelte, hogy ő nem mondta csalónak és szélhámosnak Csötönyit, mint sokan mások, és még a végzettségét sem feszegette, viszont az elmaradó eredményeket a szemére vetette.

– írta a menedzser, és felsorolt egy tizenkétpontos listát a saját Facebook-oldalán.

PestiSracok facebook image

A felsoroltak közül pedig több is igencsak ismerősen cseng a magyar fülnek ebben a mozgalmas évben. Az összességében sikeresnek mondott olimpia nem kevés csalódást is hozott, és utána megindult a mozgolódás, és elő-előtörtek az elégedetlen hangok jó néhány hagyományos sikersportágunkban. Ezek egytől egyig rendszerszintű hibákra hívták fel a figyelmet, legyen szó az úszásról, a kajak-kenuról, az öttusáról, de a kézilabdázásunk szakmai lecsúszása is változtatásokat szült a szövetségen belül. Mindez a hanyatlás – ahogy azt Rácz Félix is kiemelte – igencsak támogató környezetben, jelentős állami pénzek beérkezése mellett történt, így érthetőek a különböző sportágakért aggódó hangok.

  1. A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) dolgozzon az ökölvívásért, ne az ökölvívás dolgozzon a Szövetségért!
  2. A magyar ökölvívás szerezze vissza régi rangját, ismét váljon tömegsporttá, sportolói szerezzenek érmeket olimpiai, világbajnoki és kontinentális megmérettetéseken!
  3. Demokratikus és ne diktatórikus legyen a döntéshozás a szövetség ügyei tekintetében!
  4. A MÖSZ közpénzből tartja el magát, ezért legyenek ellenőrizhetőek a kiadása és a bevételei!
  5. A MÖSZ vezetőségének fizetése és végzettsége legyen transzparens; munkájuk legyen számonkérhető!
  6. A MÖSZ vezető tisztségviselői rendelkezzenek a szükséges vezetői képességekkel, beszéljenek legalább egy idegen nyelvet, legyen számítógépkezelői tudásuk!
  7. Az ökölvívók a szorítóban nyújtott teljesítményük alapján legyenek a magyar válogatott tagjai!
  8. A versenyeken ne legyen irányított sorsolás!
  9. A bírók csak szakmai szempontok alapján döntsenek a győztes személyéről!
  10. A felnőtt válogatott (női/férfi) tagjai részesüljenek havi juttatásban!
  11. Legyen átjárhatóság az amatőrök és a profik között edzők tekintetében!
  12. A lobbi ne legyen egyenlő a korrupcióval!
Rácz Félix és Csötönyi Sándor – úgy tűnik, mosolyszünet jön. (fotó: 24.hu)

Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökét az m4sport.hu kereste meg a listával, ő pedig részletesen reagált a felvetésekre. Válaszai tekintélyes része kísértetiesen emlékeztet Gyárfás Tamás utóbbiidőbentett nyilatkozataira, illetve a kajak-kenut 21 éven át irányító Baráth Etele PestiSrácok.hu-nak adott interjújára. A vezérfonal, hogy a szövetség tisztán és átláthatóan működik, ha a bíráló személy tud valamiről, akkor mondjon konkrétumokat, a versenyzőkkel nincs kivételezés, az irányítás nem korrupt és nem diktatórikus, az eredménytelenség nem a szövetség hibája, és mindez megtoldva korábbi juttatások felhánytorgatásával, valamint egy csipetnyi személyeskedéssel, hiszen mit tudhat ugye minderről egy olyan ember, aki nem jár az elnökségi ülésekre.

  1. Egy kívülről jött ember honnan tudná, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség mit tesz a versenyzőiért. Természetes, hogy a MÖSZ a sportolóiért dolgozik, miért is tenne mást?
  2. Az ökölvívás soha nem volt és nem is lesz tömegsport! Ami az eredményeket illeti: az elmúlt húsz évben számtalan érmet szereztek a magyar férfi és női ökölvívók felnőtt és utánpótlás világversenyeken. Az igaz, hogy Erdei Zsolt 2000-ben Sydneyben elért bronza óta nem sikerült olimpiai érmet szerezniük a magyar bokszolóknak, de ez nem a szövetség hibája.
  3. Miért ne lenne demokratikus a döntéshozás a szövetségnél? Ezt egy olyan ember mondja, aki soha életében nem volt a MÖSZ elnökségi ülésein.
  4. A MÖSZ nemcsak közpénzből, hanem saját bevételekből is működik. Évente ötször ellenőrzik, hogy mire költik a pénzt. A közpénzből éppen Rácz Félix kapott 10 millió forintot, hogy ezzel támogassák az Erdei Zsolt nevével fémjelzett gálát.
  5. Mindenki mindent tud a MÖSZ vezetőiről. Rácz Félixről viszont keveset tud a közvélemény.
  6. A MÖSZ vezetői rendelkeznek a szükséges vezetői képességekkel. Egy kivételével mindannyian beszélnek legalább egy idegen nyelvet, megvan a tudásuk a számítógép kezeléséhez.
  7. Mindenki a szorítóban nyújtott teljesítménye alapján kerül be a válogatottba. A MÖSZ-nek is az az érdeke, hogy a legjobbak szerepeljenek a nemzetközi színtéren.
  8. Húsz éve nincs irányított sorsolás, a versenyeken a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) előírásait alkalmazzák.
  9. A magyar bírók becsületesen, szakmai szempontok szerint végzik a munkájukat.
  10. A felnőtt válogatott jó eredményt elérő versenyzői kapnak juttatást a szövetségtől. A fizetéseket a kluboknak kell adniuk az ökölvívóknak. Rácz Félix akkor tudhatná, hogy mennyibe kerül egy klub fenntartása, ha a rendezvényszervezés mellett működtetne egyesületet, ahogy más promóterek teszik.
  11. Van átjárhatóság az amatőrök és a profik között az edzők tekintetében. Ezt éppen a MÖSZ szorgalmazta az AIBA-nál.
  12. A MÖSZ-nél nem tudnak semmilyen korrupcióról. Ha Rácz Félix tud korrupcióról, mondjon konkrétumokat.

Nagyon ismerős hangvétel, ismerős szófordulatokkal. A hasonló válaszok után nem sokkal Gyárfás Tamás lemondani kényszerült, Baráth Etele óvatosan hátrább lépve kihúzódott a reflektorfényből. Kérdés, Csötönyi Sándor – akiről olimpiai és profi világbajnokunk, Kokó sem túl hízelgően nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban – milyen utat választ, és persze legalább ekkora kérdés, hogy Rácz Félix meddig hajlandó elmenni a bírálatokban, lesz-e az úszáshoz hasonló átrendeződés a magyar ökölvívásban. Ha pusztán az eredmények, illetve azok hiánya felől közelítjük a kérdést, akkor épp ideje lenne.

forrás: facebook.com/Felix Promotion, m4sport.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.